Menü Bezárás

Rólunk mondták

Zsófi
“A DanceFloor nekem a hely, ahol az álmaim valóra válnak.”Zsófi (Társastánc – haladó)

Számomra a DanceFloor nem csak egy tánciskola…

Sokkal több annál. Egy másik világ, ahová, ha belépek magam mögött hagyhatok mindent a hétköznapokból. Nem csak egy „parkettás-tükrös” terem, hanem egy hely, ahol körül vesz a zene, a tánc és az együtt mozgás öröme. Hálás vagyok, hogy olyan profi versenytáncos tanároktól tanulhatok, akiknek a tánc nem csak sport vagy hivatás, hanem egy életen át tartó szenvedély, egy életforma.

Nagyon energikusak, fiatalos lendületük mindenkit magával ragad. Egy hosszú, fárasztó nap után is képesek szívvel-lélekkel tanítani. Minden alkalommal ez az odaadás és szeretet veszi körül a táncosokat, akik náluk tanulnak. A csoportos órák keretein belül is mindig odafigyelnek az egyéni és a páros fejlődésre is.
Akár sportként, akár szórakozásként szeretném megélni az adott táncórát, mindig van rá lehetőségem.

Gyerekkori álmom volt, hogy táncolhassak, hogy egy kicsit én is táncos lehessek. Ők valóra váltották nekem.


Ildi
“Végre megtaláltam azt a tánciskolát, ahol profi versenytáncosoktól tanulhatok.”Ildikó (Társastánc – haladó)

16 éves korom óta táncolok társastáncokat, imádom az összes táncot, a tánc a mindenem, de az egyetemi évek alatt kissé háttérbe szorult. Hosszú évekig kerestem a megfelelő tánciskolát, amelyben fejlődhetek, és profi versenytáncosoktól tanulhatok, fejleszthetem tudásomat, törekedve a tökéletességre, de nem találtam a helyem. Számomra fontos, hogy a tánctanár ne csak csodálatos táncos, hanem valódi motivátor legyen, hogy átsegítsen azokon a pillanatokon, amikor nagyon-nagyon akarod, de nem úgy sikerül egy-egy figura, ahogy szeretnéd, és „amikor a hátsó lépcsőn feladod”. Számomra az a fontos, hogy a lehető legtökéletesebben megtanuljam az egyes lépéseket, és azon túlmenően kicsiszoljuk a mozgásomat, mert nem táncolni akarok, hanem szépen táncolni.

Sokéves keresgélés után 2017 szeptemberében megtaláltam Barbi és Árpi tánciskoláját, a DanceFloor Szeged Tánciskolát, és úgy éreztem, hazaértem, ez az a hely, amelyet több mint tíz éve kerestem. Rögtön tudtam, hogy jó kezekben leszek. Két csodálatos táncost és fantasztikus tánctanárt ismertem meg Barbi és Árpi személyében. Imádják a táncot, profi versenytáncosok, csodálatosan mozognak, tökéletes párost alkotnak. Amikor először megláttam őket rumbát táncolni, a zene beszélni kezdett hozzám, életre kelt. Én is át akartam élni ezt, tőlük akartam tanulni, fejlődni, ellesni minden mozdulatukat, hogy én is ilyen szépen táncolhassak.
Barbi és Árpi abban a szellemiségben oktatnak, amit mindig is kerestem, amire mindig is vágytam. A tánc a szenvedélyük, az életük, folyamatosan versenyeznek, ami nagyon motiváló. Mindamellett felkészült, jól képzett, diplomás táncoktatók, hiszen mindketten a Táncművészeti Egyetemen végeztek.

Az órákon nemcsak a tánclépéseket tanuljuk meg, hanem azt is, hogyan mozogjunk, milyen legyen a tartásunk, hogyan vegyük a levegőt, mit jelent a vezetés és a követés, ám mindezt laza, kellemes hangulatú órákon. Barbi és Árpi szakmailag felkészültek, komoly tánctudást kapunk tőlük, nagyon türelmesek, az órák nagyon jó hangulatban telnek, nagyokat nevetünk Árpi viccein, és nagyon jól érezzük magunkat. Barbi és Árpi nagyon alaposan, odaadóan, szakmai alázattal és igényességgel végzik munkájukat, áthatja óráikat a tánc iránti szeretetük. Órán odajönnek hozzánk, ha megakadunk valamivel, vagy valami még nem megy jól, elmagyarázzák a lépéseket, segítenek, hogy szépen menjenek a figurák, minden párra odafigyelnek, külön is foglalkoznak mindenkivel az órákon, biztatnak, hogy gyakoroljunk csak tovább, és nagyon jólesik az elismerésük. Minden órát nagyon élvezünk, mert mindegyik különleges.

A haladó társastánc tanfolyam mellett a lady latin órákat is látogatom, és Párommal, aki a táncpartnerem is már hosszú évek óta, magánórákra és gyakorló órákra is járunk. Mivel az órákat Barbi és Árpi együtt tartja, így a táncospárok mindkét tagja megtanulhatja a mozdulatokat, figurákat, partneringet úgy, ahogyan azt kell. Mindkettőnk számára fontos a tánc, egyetlen órát sem hagynánk ki, mert imádunk a DanceFloorba járni. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha egy sport olyan fontos lesz az életemben, hogy heti ötször járjak, pedig korábban atlétikáztam, fitnessre és egyéb tornákra jártam, de a tánc más. A tánc nemcsak sport, hobbi, hanem szenvedély. Ha egyszer megízleled, és magával ragad, sohasem szabadulsz tőle, menned kell és táncolnod. Táncórán minden gondomat elfelejtem, teljesen kikapcsolódom, mert csak a zene van és a Párom, és semmivel sem ér fel az az érzés, amikor tánc közben libabőrös leszel, mert eggyé válsz a zenével, és kitáncolod magadból az érzéseidet. Számomra a tánc függőség, nagyon hiányzik, ha nem tudok órára menni valami miatt. Alig várom a következő táncórát, aztán a következőt. Ebből sosem elég! Táncóra után felszabadultnak, boldognak és könnyűnek érzem magam. Nemcsak hogy mindenemet megmozgatja, és nagyon jó zenéket hallgathatok, miközben táncolok, hanem levezetem a stresszt is és formában tart. A Párommal nagyon régóta táncolunk együtt, tánc iránti szenvedélyemnek köszönhetően őt is elkapta a táncláz, és a közös táncórák minőségi időtöltést jelentenek mindkettőnk számára, teljesen kikapcsol minket, mert a tánc örömforrás.

Hálás vagyok Nektek, Barbi és Árpi, hogy óráitokon átélhetem mindezt, és köszönöm türelmes és odaadó munkátokat, amelynek köszönhetően minden óra után úgy érzem, hogy fejlődöm. A tánc öröme minden egyes táncóra után feltölt energiával, megtelek életörömmel, és úgy érzem, bármire képes vagyok.

A DanceFloor Tánciskola Szeged legjobb és szakmailag legszínvonalasabb, legkomolyabb tánciskolája. Barbi és Árpi kedves, életvidám személyisége, profizmusa és igényessége teszi naggyá ezt a táncstúdiót, gyere, és éld át Te is ezt a fantasztikus érzést, légy részese a DanceFloor Szeged Tánciskola csodálatos világának.


Katalin
“A tanárok kedves, türelmes tanítása minden táncórán különleges élményt ad számomra.”Katalin (West Coast Swing – haladó)

A tánc életem nagyon fontos része. A DanceFloor Tánciskola gyönyörű, igényes táncterme, a tanárok kedves, türelmes tanítása minden táncórán különleges élményt ad számomra.

A humoros, a szórakoztató, mégis komoly tanulás az időnként megrendezésre kerülő szombati bulikon kamatozik. Remek érzés, hogy a táncstílusnak megfelelő zenére gyakorolhatom a tanultakat. A hangulatot a tanárok játékos közre működése emeli. A csodás tanárok, a csodás környezet tökéletesen hozzájárulnak ahhoz, hogy minden héten egy önfeledt órát tölthessek el a hétköznapi rutinból kiszakadva a kedvenc időtöltésemmel.

Itt tényleg ki tud kapcsolódni bárki, a fő mottó: érezd jól magad!

Szeretettel ajánlom minden kedves táncolni vágyónak!


csaba-bea-200x200
“Itt tanultuk meg a táncot élvezni, azt hogy mennyire fantasztikus…”Csaba és Bea (Argentin tangó és West coast swing – haladó)

A DanceFloor Szeged nekünk az a hely, ahová bármilyen borús nap után lemegyünk táncolni, mindig mosolyogva jövünk el. Itt tanultuk meg a táncot élvezni, azt hogy mennyire fantasztikus, mikor egy másik emberrel a zenét követve közösen létrehoztok egy csodás érzést, a táncot.

Árpi és Barbi mutatták meg, hogy a zene és a ritmus mindenkit meg tud mozdítani, és igen, mindenki tud táncolni. Ide bárki jöhet, tanulhat és felfedezheti magában azt, ami mindig is ott volt: a tánc örömét!


“Barbi és Árpi végtelen türelemmel fordulnak felénk, és folyamatos bemutatással, kitartó magyarázattal segítik a figurák elsajátítását…”Milán (Társastánc – haladó)


2017 szeptembere óta járok a DanceFloor Szeged Tánciskola társastánc óráira. Az eltelt idő alatt a standard és a latin táncokban megszerzett korábbi ismereteimet tovább sikerült gyarapítanom új figurák megismerésével és a mozdulatok csiszolásával.

Barbi és Árpi szakmailag roppant felkészült tanárok, nem mellesleg aktív versenytáncosok, akik tudásukat profi módon adják át tanítványaiknak. A csoportos foglalkozások kitűnő hangulatban, sok humoros pillanattal telnek.

A legegyszerűbb lépésektől kezdve, a komplikáltabb mozdulatsorokon keresztül, végtelen türelemmel fordulnak felénk, és folyamatos bemutatással, kitartó magyarázattal segítik a figurák elsajátítását, miközben maximálisan odafigyelnek az egyének, illetve párok igényeire is.

A fárasztó munkanapokat követően mindig feltöltődöm a hangulatos zenéknek, vidám légkörnek és a mozgás örömének köszönhetően. A rendszeresen megrendezésre kerülő DanceFloor házibulik gondoskodnak arról, hogy a megszerzett tudásunkat kamatoztatni tudjuk, és a csapatépítő játékok révén nagyszerűen összekovácsolódik az iskolai társaság. A DanceFloor Szeged Tánciskolát szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretné tánctudását fejleszteni, és egy összetartó közösség tagja kíván lenni.


Enikő
“Bátran állíthatom, hogy a tangó szerelmesévé váltam, és ezt a tanáraimnak köszönhetem”Enikő (Argentin tangó – haladó)


Miért a DanceFloor tánciskolát ajánlom? Nekem az egyik legfontosabb dolog, hogy hogyan érzem magam egy közegben. Azt kell mondanom, hogy ha egy fantasztikus, empatikus, szakmailag kiemelkedő páros társaságában kívánjátok eltölteni a szabadidőtöket, akkor a legjobb helyen jártok, megérkeztetek. Azon túl, hogy szakmailag profin oktatnak, olyan megnyerő, és barátságos személyiséggel rendelkeznek, hogy észre sem veszed máris a bűvkörükbe kerültél. Ez a két fantasztikus ember nem más, mint Török Árpád és Molnár Barbara a tánciskolánk nagyszerű tanárai. Tudnotok kell róluk, hogy a tánc az életük, és oly szenvedéllyel állnak hozzá, hogy az azonnal magával ragadja az embert.

Én személy szerint 2018 február óta vagyok eme iskola tagja, tanulója. Sokáig kerestem az utamat és csak egy dolgot tudtam biztosan, hogy táncolni szeretnék. Sok iskolát megnéztem, sok táncot próbáltam, de nem találtam önmagam benne. Aztán jött egy lehetőség, részt vehettem egy argentin tangó nyílt órán. Már a terembe lépve is tudtam, hogy haza értem, ez az amit kutattam oly sokáig. A tangó zenéje, a dinamikája, a feszes tartás, ami mégis a lehető legbensőségesebb érzetet keltett bennem leírhatatlan volt.

Bátran állíthatom, hogy a tangó szerelmesévé váltam, és ezt a tanáraimnak köszönhetem, akik mindent megtesznek azért, hogy egy kivételes, színvonalas oktatásban legyen részünk. Több tánc nemben kipróbálhatjátok magatokat, hiszen mindegyik táncot magas színvonalon, profin oktatnak. Ha van szabad időd, és nem tudod hogyan töltsd el, akkor köztünk a helyed. A tánc a lehető legjobb formája egy hasznos és nem utolsó sorban egészséges időtöltésnek.

Tapasztalatból mondhatom, hogy amikor belépsz a táncterembe megszűnik a külvilág, elszállnak a gondok, és magával ragad a tánc és a zene világa. Mindazonáltal a csoportokba és azon túl is nagyszerű barátságok születnek,ami pedig tovább mélyülhet egy hétvégi tánc esten, ami remek kikapcsolódást nyújt mindenki számára. Szeretném megköszönni ezeket a csodákkal teli éveket a tanárainknak, nélkületek sokkal eseménytelenebb, és szegényebb lett volna az életem.

Számomra ti vagytok a példaképek, és fejet hajtok a tudásotok előtt. Hálás szívvel köszönök mindent, és mindenkit arra buzdítanák, hogy táncoljatok és akkor lesztek jó helyen ha bennünket választotok. Legyen a tánc az életetek legjobb része.

Küldj erről magadnak egy emlékeztetőt vagy oszd meg másokkal is: