Menü Bezárás

A mi nagy átalakulásunk

Táncterem átalakítás

2017 őszén iskolánk megnyitotta kapuit a táncolni vágyó felnőttek előtt. Kezdetét vette dédelgetett álmaink megvalósítása. Ekkor még egy fitnesz központ táncoktatásra alkalmas termét béreltük, heti néhány órára. Aztán folyamatosan tovább szőttük ezt az álmot és változni, fejlődni akartunk. Éreztük, hogy ennél többre vagyunk hivatottak. A nagy álom része volt az is, hogy szerettünk volna létrehozni egy igazi tánctermet, ahol minden a táncról szól és a táncért van, ahol akár több műfaj is otthonra találhat. Az igazi változás 2019 februárjában kezdődött. Ekkorra érett meg bennünk a döntés, hogy ideje tovább lépni.

Volt egy hely a városban, amiről már régóta álmodoztunk, és akárhányszor elmentünk mellette, mindig felsóhajtottunk, hogy milyen jó lenne átalakítani és egy gyönyörű tánctermet csinálni belőle. Aztán egyik nap egy kedves ismerősünk telefonált, mert biztató információkat szerzett. (Ez a kedves ismerős biztosan magára ismer a sorokat olvasva! Ezúton is köszönjük szépen azt a mindent megváltoztató telefonhívást, valamint hogy a mai napig segíti iskolánkat!) Ugyanis a kedves tánctanár barátunk kiderítette, hogy bezárták a vendéglátóhelyet, és már nem üzemel az épület első emeletén semmi.

Néhány telefon és e-mailváltás után sikerült felvenni a kapcsolatot az illetékessel és megbeszélni egy időpontot, amikor megnézhettük a helyszínt. Emlékszem, amikor először beléptünk, az épület sötét volt és dohos. Amikor felértünk az első emeletre, megcsapott minket a lehetőség szele. Megpillantottuk a hatalmas ajtókat és a régi báltermet. A terem tele volt régi bútorokkal, régi dekorációkkal, mindent vastagon por és kosz lepett be. Be kell vallanom, hogy első benyomásra voltak kételyeim, legfőképpen nekem, Árpi már akkor biztos volt abban, hogy ez lesz a mi helyünk, a DanceFloor Szeged Tánciskola otthona! Láttuk a lehetőségeket, ám tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a dolgunk, ugyanis rengeteg munka vár ránk, ha belevágunk… festés, takarítás, lakkozás, parkettázás, na de ne rohanjunk ennyire előre.

Miután nagyon sokszor átrágtuk a témát, kikértük minden barátunk és családtagunk véleményét, majd többször is megnéztük a helyet, osztottunk, szoroztunk, tervezgettünk és úgy döntöttünk, hogy belevágunk.

Ekkorra már tudtuk, hogy ez sokkal nagyobb lehetőség, mint azt elsőre gondoltuk, ugyanis két tánctermet is ki tudnánk alakítani az első emeleten. Láttuk magunk előtt, ahogy felpezsdül az élet a leendő tánctermünkben és már hallottuk a zenét a teremben, miközben a táncolni vágyók koptatják a táncparkettet.

Majd elérkezett az idő, június végén átvehettük a kulcsokat és elkezdhettük a munkálatokat! Ennél boldogabbak már csak akkor voltunk, amikor végre szeptemberben megnyithattuk kapuinkat a táncolni vágyók előtt. Emlékszem, amikor a kulcsok már a kezünkben voltak, az első dolgunk az volt, hogy elmentünk a helyszínre, ahogy beléptünk az épületbe, már fülig ért a szánk. Mikor felértünk az emeletre, mindketten sóhajtottunk egy hatalmasat, egymásra néztünk, és szinte el sem hittük, hogy végre itt vagyunk és belevághatunk. Aztán pár perc kábulat után elkezdtük sorra venni a teendőinket.

“A parketta felcipelése után talán a parketta lerakása volt a legnagyobb feladatunk.”


Rengeteg feladatunk volt, napokig takarítottunk, mire elkezdhettük a munkálatokat. Csiszoltunk, festettünk, lakkoztunk, tapétáztunk, parkettát raktunk (minden feladat közül ez volt a legnehezebb). Mivel igyekeztünk költséghatékonyak lenni, így mindent mi magunk csináltunk. Vagy ha éppen olyan feladatunk adódott, amiben nem volt korábban tapasztalatunk, akkor azt megtanultuk megcsinálni.

Ezen a ponton engedjétek meg, hogy köszönetet mondjunk a családunknak, mert nélkülük ez az egész nem jöhetett volna létre. Rengeteget dolgoztak, és nap mint nap küzdöttek velünk együtt a feladatokkal. Nagyon hálásak vagyunk ezért nekik. Köszönjük a barátainknak, azoknak, akik saját kezükkel cipelték fel lépcsőn az első emeletre a teherautónyi laminált padlót, ami nem volt kis feladat. Köszönjük mindazoknak, akik segítettek pakolni, cipekedni, szállítani!

A parketta felcipelése után talán a parketta lerakása volt a legnagyobb feladatunk. Napokon át az egész család térdelt a padlón és görnyedt a parketta fölött. Általában nap végére bedagadtak az ujjaink, beállt a derekunk, valamint kék és zöld foltok díszítették a térdeinket. Ez volt a legfárasztóbb és a leghosszadalmasabb munka.

Nagyon régóta álmodtunk már erről a helyről!


Miután a munkálatokkal végeztünk és elkészült a táncparkett, elkezdhettük a bútorok és berendezések beszerzését, illetve gyártását. Persze csak miután kiengedett a derekunk és elmúltak a térdfájdalmaink.  Ugyanis a padokat, a fogasokat, egy hangosító pultot, valamint a tükör állványokat mi magunk készítettük el, de természetesen volt hozzáértő segítségünk, aki nélkül ezek a dolgok nem tudtak volna megvalósulni!  Ezek után elkezdtük válogatni a képeket táncosokról, művészekről, hogy a falakat díszítve inspirálják a terembe érkezőket. Majd miután meglettek a függönyök, tükrök és az apróbb berendezési tárgyak is, szeptemberben hivatalosan is megnyitottunk. Ehhez a nyitáshoz társítottunk egy nyílt napot is, ahol az érdeklődők egy egész délutános programon vehettek részt. Mindenki kipróbálhatta az ingyenes bemutató óráinkon a különböző táncstílusokat, köztük a társastáncot, a rock and rollt, az argentin tangót, a salsát és a west coast swinget!

Szívünk, lelkünk benne van ebben a teremben.

Mivel mindent mi magunk csináltunk meg, így teljes mértékig olyanra formálhattuk, amilyenre szerettük volna. Arra törekedtünk, hogy szép és harmonikus termeket hozzunk létre, melyekben mindenki otthon érezheti magát, elengedheti a problémákat és önfeledten átadhatja magát a tánc örömének! Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy sikerült megteremteni ezt a fantasztikus táncstúdiót.

Nagyon régóta álmodtunk már erről a helyről! Bízunk abban, hogy sokan közületek örömüket lelik majd ezekben a tánctermekben! Reméljük, hogy mindenkivel, aki bizalmat szavaz nekünk és eljön a táncóráinkra, sikerül megszerettetni a táncot és a mozgás örömét!

Küldj erről magadnak egy emlékeztetőt vagy oszd meg másokkal is: